Karate kialakulása

 

A harc, a küzdelem egyidős az emberiség kialakulásával. Mégis a mai klasszikus karate kialakulását India – Kína – okinawa – Japán állomásokkal szoktuk jellemezni. Ennek oka, hogy a karate ősének tekinthető harcművészet a Zen buddhizmussal karöltve hódította meg a távolkeletet. Eredetét tekintve egy Bodhidarma nevű indiai szerzetes kezdte el tanítani egy kínai kolostorban. A kínai kolostorokban mindig voltak harcos szerzetesek, akiknek a meditáció mellett a harc volt a feladata. Ki ne hallott volna a shaolin kolostor harcos szerzeteseiről. A shaolin kung fu stílusokról, melyek az állatok küzdőmodorát tanulmányozva alakították ki harci rendszereiket. ( tigris, daru, kígyó, majom, stb… )
A karate kialakulásának helyszíne a Ryukyu szigetcsoporthoz kötődik. Az 1600 as évek elején Japán megtámadta a szigeteket. De Naha város ostrománál olyan ellenállásba ütközött, hogy a támadás kudarcba is fulladt. Végül is sikerült a szigeteket elfoglalni, de olyan törvényeket kellett hozniuk, amiben korlátozták a fegyver viselését.

A pusztakezes harcművészetek kialakulását innen datálhatjuk.
Okinawa szigetén tartományonként más más jellegű harci rendszerek alakultak ki. Shuri tartományban a shuri-te néven Itoshu Yasutsune mester rendszere alakult ki. ( Shorin ryu )
Naha tartományban a naha-te néven Higaonna Kanryo mester rendszerét gyakorolták. ( Shorei ryu ) A két rendszer könnyen megkülönböztethető volt egymástól. A shuri-te hosszú egyenesvonalú, nagy küzdőtávolságot használó rendszer volt, addig a naha – te közelharcos, körkörös mozdulatukon alapuló rendszer volt. Itt érezhető erőteljesen a dél kínai kung-fu hatása.
A tomari tartományban kialakult rendszer Matsumora Kosaku mester nevéhez köthető és tomari – te néven ismeretesek. Mozgása inkább a shuri – te mozgásához hasonlít, de a kínai hatásjegyek is felfedezhetők rajta. Ez a rendszer inkább formagyakorlataiban maradt fenn a mai modern karate irányzatokban.
A karate rendszerek innen kerültek át Japánba, ahol mint önálló iskolákat jegyeztek be alkotóik.

Négy önálló tradicionális japán karate iskolát tartunk ma számon: A shuri – te vonalból kialakult Shotokan ryu ( Funakoshi Gichin ) A naha – te vonalból kialakult Goju ryu ( Chojun Miyagi )
A shuri-naha-tomari vonalból alkotott Shito ryu ( Kenwa Mabuni ) A shotokan iskolából kialakult Wado ryu ( Hironori Otsuka )

Okinawa szigetén is önálló iskolák alakultak ki napjainkra:
shorin – ryu, Okinawa goju-ryu, Matsubayashi – ryu, Uechi – ryu, Ryuei – ryu, Motobu – ryu